A legszebb sütemény képek

Amikor én megszülettem a szüleim nagyon kislányt vártak, mindennél nagyobb vágyuk volt, hogy az egyébként fiúkkal teli családba hozzájuk egy lány szülessen, de sajnos vagy nem sajnos, én is fiú lettem. Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy valami azérti mégiscsak ragadt rám amikor még anyukám pocakjában voltam, mert férfiként egy ma már talán elfogadott, de egyébként kirívó esetnek számító cukrász vagyok. Imádok sütni, és ez a mai világban már talán nem annyira pellengérre állítandó dolog, mint az volt, amikor gyerek voltam, így nem is lehettem első körben az ami szerettem volna, elvégeztem egy autószerelő iskolát, majd amikor már lehetőségem volt azt tenni és tanulni amit a szívem diktált, akkor a cukrász mesterséget is kitanultam. Persze így aztán sokkal édesebb az az érzés, amikor sikerül valamit igazán jól megcsinálni, vagy mondjuk sikerül egy versenyen helyezést elérnem, hiszen annak idején még gondolatban sem fordult meg a fejemben, hogy esetleg egy cukrászdát nyithatok valaha is.

Most pedig már azzal a nagy hírrel állhatok a nagy közönség elé, hogy mivel iszonyatosan sokan szeretik már a régi házi sütijeimet, melyeket persze azért újra gondoltam, és nagyon sok versenyen is indultam már elég jó eredményekkel, megszületett a saját cukrászdám, ahová nem csak betérhetnek a vendégek, de bizony rendelni is tudnak a finomabbnál finomabb sütikből. Így pedig aztán a honlapomhoz szükség volt gyönyörű képekre, melyeket az ételfotózás királya, a Fotoda csapata vitt véghez, és azt kell mondjam, hogy nem csak szép, de tökéletes termékfotózás eredményeként profi képeket kaptam tőlük, amik szépek, tökéletesen bevilágítottak, részletgazdagok és mellette még igen íncsiklandók is. Biztos vagyok benne, hogy aki éppen nem vágyik sütire is rendelni fog egyet, hogy ha megnézi ezeket a csodás képeket. Mindenkinek csak javasolni tudom ezt a profi csapatot, mert biztos vagyok benne, hogy mindenki legalább annyira elégedett lesz a munkájukkal, mint én vagyok.